Ha korunkban valaki megalapítaná a Magyar Erkölcsösök Pártját, vagy valami hasonló nevű formációt, biztosan azt gondolná a nagyérdemű, hogy itt most valami középkategóriás, közéleti paródiáról van szó. Az „erkölcs”-szót idézőjelek nélkül ma már szinte senki sem írja le, mit is kezdhetne a fogalommal a cinikus korszellem. Ha nem a fonákjára fordítja. Mikor irodalomórán Petőfiék „Közbátorsági Bizottmányáról” tanítottam, a kamaszok majd kiestek a padból a nevetéstől, nehéz volt megértetni velük, hogy, de igen, tényleg komolyan gondolták az ifjak.

Persze „régi kor árnya felé visszaborongni mit ér”, különben is, az „erkölcsi elferdülés” (azaz a tisztességtelenség, árulás, csalás, ahogy tetszik) nagyjából egy idős az emberiséggel, legfeljebb a tünetek változnak (no meg az „intenzitás”). Még ha a legaktuálisabb korrupciós botrányok csípik is legfájdalmasabban a szemünket. Betegség ez is, különösen fertőz befolyásos, „elit” körökben, melyek természetesen „valamilyen erkölcs”, „valamilyen értékek” nevében garázdálkodnak.

Betegség tehát, nem a lélek természetes állapota. Ha valaki harmóniában van önmagával, a külvilággal, úgy általában az élettel, akkor nincs igénye arra, hogy irreális vagyont-hatalmat-karriert felhalmozzon, birtokoljon. Tehát ennek érdekében nem is fog senkit és semmit tönkretenni, kinyírni vagy megnyomorítani. Régi közhely, hogy a hatalom részegít, de az analógia vitathatatlan – az alkoholmámorból is nehéz kitörni, vagy a kábítószer-függőségből, pedig mindenki tudja, hogy a csalóka élvezet mennyire káros. Ma már kampányt kell folytatni a test egészégének megőrzéséért is – miért lenne ez másképp a lélekkel?

Igen, kell a „megtisztulás”, de nem elég, ha egy erkölcstanilag hiperszofisztikált „elit” kinevezi magát „erkölcsösnek”, és ezt még filológiai jegyzetekkel is alátámasztja. (Persze a műveltség fontos. De a megújuláshoz kevés.) Mi kell hát?

Egészséges lélek – a társadalom minden szintjén. Igen, a vezetők felelőssége nagy, hatásuk kétségtelen. Valóban sokat segítene, ha – mi az, hogy, nagyon is – szívügyüknek tekintenék a tisztességtelenség nevű betegségtől már áttéteket hordozó társadalom kezelését. De a repülőn is először a saját oxigénmaszkunkat kell feltenni, ha segíteni akarunk.

Retorikától az istenadta nép nem lesz lelkesebb, annyiszor becsapták már. Minél vérmesebben prédikál valaki, annál gyanúsabb. Példamutatás kell, ezenkívül pedig olyan programok, melyek során az emberek (elsősorban a fiatalok) közvetlenül megtapasztalják, milyen (felemelő!) érzés jót tenni – másokkal. Önkéntesekre lenne szükség számos területen – például árvaházakban, szociális otthonokban, hajléktalanszállókon. Nemcsak az ott élők helyzetén könnyíthetnének a segítők, de „üdvös mellékhatásként” megtapasztalhatnák az „adás” semmihez sem hasonlítható gesztusát. (Ha ezt valaki megéli, többé nincs szüksége kábító pótszerekre.) Kikerülhetetlen lépés, ha a cél az, hogy az „erkölcs” ne valami felülről adagolt absztrakció, hanem a társadalom minden rétegét meghatározó, belső meggyőződés és életforma legyen. Hogy személyes kétely ébredjen az egyes emberben, mikor a tévében elhangzik a jelszó: törődj magaddal…

Szerző: Sulyok Blanka

• Facebook
• Twitter
• RSS

• HÁZ-as kérdések női szemmel: Mire való a jólét? – Rövid töprengés színekről, érdemtelenségről és örömről
• Nemszeretem hexameter, avagy bűzlik a piramis teteje